Tisztelt motoros társunk!

Mint azt bizonyára Te is tapasztalod, a hazai közéletben végbement változások új lehetőségeket nyitnak a motorozás szerelmeseinek, ám ennek ellenére csak igen lassan alakult ki egy egységes, európai normákhoz igazodó motoros kultúra. Magánemberként sokszor saját bőrünkön tapasztaljuk, hogy egy-egy társunk vezetés közbeni magatartását még messze nem hatja át az közlekedőkért, egymásért érzett felelősségtudat.


Klubunk e kódex segítségével arra vállalkozik, hogy – követendő például szolgálva - elősegítsük a meglevő hiányok pótlását. Célul tűzzük ki az igényesség és a magas szintű motoros kultúra kialakítását. Mindezt azért tartjuk fontosnak, mivel filozófiánk alapköve a bizalom és a hitelesség, aminek viszont feltétele a korrekt magatartásnormák egységessége, azok nyíltan való felvállalása. További nem titkolt célunk, hogy leendő tagjaink és támogatónk számára egyértelműen "kiszámíthatóvá" tegyük klubunkat.


 

 

1. Az Elnökségi tagokra vonatkozó etikai előírások

 

  • A gazdasági vonatkozású döntések során tárja fel minden ismert, vagy lehetséges érdekellentétét. Ez vonatkozik minden olyan üzleti kapcsolatra, amely befolyásolhatja, vagy úgy tűnhet, hogy befolyásolja a klub érdekében hozott döntéseinek függetlenségét, vagy munkájának minőségét.
  • A tudomására jutott tényeket, adatokat, vagy információkat nem hozhatja nyilvánosságra az érintettek előzetes beleegyezése nélkül, kivéve, ha a törvény, vagy jelen Kódex erre felhatalmazza, vagy kötelezi.
  • A Klub nevében motoros etikát sértő tanácsot, utasítást ne adjon, ilyen intézkedést ne tegyen. A Klub tisztségviselőjeként soha ne lépje túl saját illetékességi határait.
  • Figyeljen arra, hogy a gyakorlatban esetleg előforduló és ismertté vált hibákat a jövőben kiküszöböljék.
  • Saját Klub megbízatásainak – függetlenül attól, hogy ezek írásbeliek, vagy szóbeliek – mindig tegyen eleget.
  • Csak akkor vállalja el a Klub megbízatást, ha azt ideje, egészségi állapota, képessége lehetővé teszik. Amennyiben a feladata előkészítése, végrehajtása során a fentiekben változás áll be, azt mihamarabb közölje a Klub elnökével. Így megteremti annak lehetőségét, hogy más Klubtagok időben segíthessenek neki, ill. átvegyék a munkát.
  • Véleményt csak akkor nyilvánítson, ha az a tények megfelelő ismeretén és tárgyi illetékességén alapul.
  • A Klubon belüli nézeteltérés esetén hozza nyilvánosságra az üggyel kapcsolatos minden esetleges érdekeltségét.
  • A Klubon belüli vita esetén úgy tartson kapcsolatot az érintett Tagokkal, hogy eljárásának hitelessége - elfogulatlanság okán - ne lehessen kérdéses.
  • Ne vegyen részt olyan motoros szakmai pályázat kiírásában, elbírálásában, amelyről joggal feltételezheti, hogy a pályázók esélyegyenlősége nem biztosított.
  • Klub megbízatások kapcsán soha ne ajánljon fel, és ne fogadjon el olyan pénzadományt, tárgyi juttatást, melyről mások joggal gondolják, hogy befolyásolni kívánták vele.
  • Saját személyes előnyéért soha ne tegyen kifogásolható és etikátlan engedményt egyetlen Tag részére sem. Bármilyen erre vonatkozó kérést, utasítást azonnal hozzon az Elnök tudomásár.
  • Soha ne ferdítse, és ne túlozza el a klubos megbízásokban viselt felelősségét, munkaarányát. Munkája értékelésénél mások érdemi munkáját ne tüntesse fel sajátjaként.
  • Minden körülmények között vállalja a személyes etikai-fegyelmi felelősségét azokért a döntésekért és tettekért, amelyeket a Klub nevében tett, ill. cselekszik.
  • Amennyiben tudomására jut jelen Kódex megszegése, az erre vonatkozó információt mihamarabb ossza meg a Klub vezetőségével

 

2. A Klub kapcsolata a Tagokkal

 

  • A Klub feltétlen tiszteli a Tagok személyiségi jogait. Ennek kapcsán a velük meglévő kapcsolatait az emberi méltóság tiszteletben tartására és a személyiségi jogok maradéktalan betartására alapozza.
  • A Klub nem alkalmaz diszkriminációt. Ennek keretében nem alkalmaz a Tagokkal szemben faji, nemi, vallási, nemzetiségi, életkori vagy egészségügyi diszkriminációt.
  • A Klub törekszik a participációra. Ezért folyamatosan javítja a Tagok széles körű informálását, és a döntésekben való részvételük rendszerét.
  • A Klub pártatlan. Ennek megfelelően egyetlen Tag érdekeit sem helyezi mások elé.

 

 

3. A Klub kapcsolata a társszerveződésekkel

 

  • A Klub tiszteli a társszerveződéseket. Ennek keretében feltétlen törekszik a tisztesség szabályainak betartására. Tartózkodik más klubok direkt, vagy akár csak közvetett lejáratásától. Esetleges szakmai véleményeltérés, érdekkülönbség esetén elsősorban a közvetlen, Klubvezetői szintű személyes kapcsolatfelvételt és zártkörű, egyeztető célú megbeszéléseket helyezi előtérbe.

 

 

 4. A Klub kapcsolata a helyi közösséggel

 

  • A Klub a közösséget szolgálja. Ennek érdekében: a Klub javak kamatoztatásával, a szolgáltatások hatékony felhasználásával, jótékonysági programok biztosításával szolgálja a helyi közösséget.
  • A Klub jótékony. Az év során programok keretében szponzorálással, a Tagok egyénileg felajánlott adományaival igyekszik elősegíteni annak a közösségnek a fejlődését, amelyben működik.
  • A Klub politikai tevékenységet nem folytat, politikai szervezetektől, pártoktól független, azoknak anyagi támogatást nem nyújt, azoktól támogatást nem kér.
  • A Klub védi a környezetet. Ezért a Tagok felismerik felelősségüket a természeti erőforrások használata, a környezet megváltoztatása és a káros anyagok kibocsátása terén. Ezért minden olyan hulladékot, mely erősen szennyezett, kizárólag arra kijelölt tárolóban helyeznek el.

 

 

5. Tagokra vonatkozó etikai előírások

 

  • Klubmunkája során a motoros társadalom írott és íratlan szabályait betartva, felelőssége tudatában köteles eljárni, mások érdekeinek szem előtt tartása mellett
  • Más klubok tagjai, a Klub vendégei és más külsősök részére mindenkor megbízható, kiszámítható klubmunka nyújtására köteles törekedni, munkáját jóhiszeműen, gondosan, felelősségteljesen és szakszerűen tartozik végezni.
  • Más Tagokkal történő közös klubmunkáját tartozik a kölcsönös együttműködés szellemében folytatni, továbbá mindenkor úgy eljárni, hogy működése ne legyen ellentétes az erkölcs és tisztesség követelményeivel, valamint a motoros szokásokkal.
  • Amennyiben a Klub érdekében végzett munkáért pénzt kér, úgy etikátlan a szolgáltatási díjnak a ráfordításokkal, a szolgáltatás jellegével arányban nem álló, túlzottan magas mértékben történő megállapítása. Munkadíját a Tag mindenkor a valós kiadásokhoz és munkához igazodóan állapítja meg, ennek során nem törekedik jutalék, vagy haszon elérésére.
  • Bárhol, bármikor köteles bajbajutott társa részére – legyen az Klubtag, vagy más motoros – műszaki és elsősegély támogatást megadni.
  • Igyekezzen a Klub- és egyéb motoros rendezvényeken kulturált viselkedésével, példát mutatni a fiatalabb motorosok számára.
  • Éljen az alkalommal, mikor mások számára a motoros életformát népszerűsítheti, annak szépségeit bemutathatja.
  • Észrevételeivel, javaslataival törekedjen előmozdítani a Klub szakmai-, érdekvédelmi munkáját.

 

 

6. A Klub reklámjaira vonatkozó etikai vállalások

 

  • A Klub tartózkodik bármilyen jogosulatlanul folytatott vagy egyébként jogszabályba ütköző tevékenység bármely formában történő reklámozásától.
  • Tartózkodik a Tagok megtévesztő információk alapján történő toborzásától.
  • Tartózkodik más Klubok rosszhírének bármi módon való keltése (akár valótlan tény állításával, akár valós tény hamis színben történő feltüntetésével).
  • A Klub hirdetése, reklámja nem csorbíthatja más motoros szervezetek megszerzett, kizárólagos jogait.
  • A hirdetés nem tartalmazhat túlzó, megtévesztésre alkalmas elemeket.
  • A hirdetésben a Klub minden más motoros szervezettől megkülönböztethető kell, hogy legyen.
  • Nem kifogásolható a Klub együttes reklámja más motoros szervezetekkel, a Klubot támogató gazdasági társaságokkal.