- Részletek
- Kategória: Túrabeszámolók
Kanyarvadászat Karinthiában
Végre eljött az év egyik legjobb kanyargásának ígérkező Karinthia-Dolomitok túra időpontja. Augusztus 17-én reggel Budapestről indult a csapat egyik része, hogy a Dunántúlról érkező klubtársakkal találkozzon. A megbeszélt helyre, a dukai elágazásnál található benzinkútra, 1 perccel a kitűzött időpont előtt kanyarodott be a csapat, ahol – meglepetésünkre –, nem voltak ott a többiek. Mire felhörpintettük a kávét, megérkeztek, de nem mindenki. Kiderült, hogy egyik klubtársunk defektet kapott, amit végül nem is lehetett javítani, cserélni kellett a gumit. No, jól kezdődik a túra! A csúszás miatt végül kicsit rövidítettünk az útvonalon, amit a nagy meleg miatt nem is bántunk annyira, de a seewiesen-i alpesi vendégház teraszán egy jó sör mellett üldögélve kárpótoltuk magunkat. Vacsorára befutottak az otthonról később indulók is, így teljes lett a csapat.
Másnap reggel korán indultunk, így nyoma sem volt az előző napi melegnek, a hőmérő higanyszála a hegyek között nagyon lassan kúszott fel 6 fokról 10 fokig.
Ahogy végiggurultunk a Salsa völgyében, mindenhol raftingoláshoz, vadvízi evezéshez készülődő embereket láttunk.
Ezt követően átmotoroztunk Ausztria egyik leggyönyörűbb kis barokk városkáján, Hallstatt-on, mely arról is híres, hogy két éve – a helyiek nagy felháborodással vették tudomásul – elkezdték felépíteni Hongkongtól nem messze a tökéletes másolatát.
Zell am See-től dél felé vettük az irányt, hiszen ha erre járunk, kihagyhatatlan Ausztria legmagasabb csúcsa, a Grossglockner. Itt természetesen a szokásos tömeg fogadott, de a furcsa nem ez volt, hanem az a meleg, amivel eddig itt még sosem találkoztunk, a Ferenc József Császár Kilátónál még a mormoták is árnyékba húzódtak. 
Innen Olaszország felé indultunk, elérve az Alpok szerintem legszebb részét, a csipkés hegyormokkal tarkított Dolomitokat. Cortina d’Ampezzoban tombolt a turisztikai csúcs, a városon még motorral is nehéz volt átvergődni a dugóban.
A Piave folyócska partján kanyargó úton elértük végül Santo Stefan di Cadore-t, ahol az aznapi szállásunk várt. Itt a hangulat már emelkedett volt, a kis hotel tulajdonosa a vacsorát követően kihozta a szálloda elé a zenegépet, és egymás után tette be a 60-as, 70-es évek olasz világslágereit.
Másnap sípályák alatt motoztunk, a délelőtti kávénkat a semmi közepén, egy hamisítatlan alpesi legelő melletti caffetteria teraszán fogyasztottuk el. Ausztriába a Pramollo(Nassfeld)-hágón keresztül kapaszkodtunk vissza, amely többünk kedvenc síterepei közé tartozik, érdekes látvány volt zöldben szemlélni azt, amit általában hófehérbe burkolva szoktunk csak látni.
A Porsche-múzeumáról is híres Gmünd-ben megálltunk tankolni, itt érte a társaságot a második (és szerencsére egyúttal utolsó) műszaki probléma, egy vendégmotorosunk Hondája a tankolás után nem akart elindulni, végül nem is saját „lábán”, hanem az otthonról segítségképpen hívott teherautó platóján tudta csak elhagyni a benzinkutat. Innen észak felé fordultunk, hogy megnézzük a Maltatal-ban Ausztria legmagasabb völgyzárógátját. Már az odafelé vezető út (Malta Hochalmstraße) is érdekes volt, hiszen egy szakaszán lámpák segítségével egyirányúsítják a forgalmat. A motorokkal természetesen előre álltunk a lámpánál, így a zöldet követően úgy lehetett kilőni, hogy tudtuk, húzhatjuk bátran a gázt, úgy sem jöhet szembe senki.
A Malta Hochalmstraße teljes hossza 14,4 km, 9 híd, 7 alagút vezet át rajta, a szintkülönbség 1085 m. Útközben gyönyörű kilátás nyílik a Hohe Tauern hegyi világára. A táj szépségét több helyen is vízesések látványa emeli.
Az út a hatalmas Kölnbreini-gátnál ér véget (1933 m), amely a legmagasabb víztározó fal Közép-Európában. Sétát tehetünk a 626 m hosszú, 41 m széles és 200 m magas tározó medence (Kölnbrein-Stausee) gátkoronáján.
Itt található Ausztria legnagyobb teljesítményű vízi erőműve (120 MW). A völgy felé még egy kilátó is nyílik: „Mint egy vízesés töri át a „Skywalk” a Kölnbreinsperre koronáját. Lépcső vezet le a gát közepén a kilátó teraszra, ahol a látogatót szédülés fogja el az üvegből és fémből készült kilátóra lépve. A látogatók előtt egyedülálló, lélegzetelállító kilátás nyílik a Malta völgyre.” A fényképek nem tudják igazán élethűen visszaadni a látványt, ezt valóban érdemes megnézni!
Pórul járt társunktól elbúcsúztunk a benzinkúton és túránk utolsó éjszakai állomáshelye, Lölling felé vettük az irányt. Itt a már régóta ismert és többször próbált családi panzióban szálltunk meg, melynek a konyhája Ausztria-szerte híres. De megfordult már itt Brad Pitt is, hisz Lölling szomszédjában, a közeli Hüttenbergben született Heinrich Harrer, akinek az életét bemutató filmben, a „Hét év Tibet”-ben a híres amerikai színész alakította a hegymászót, akinek még a Dalai Láma is jó barátja volt.
A hazafelé vezető út már kevesebb izgalmas részt tartogatott, bár a Dél-Stájer borút dimbjei-dombjai között kanyarogni kimondottan élvezetes. Rövid szlovéniai kitérőt követően Lendvánál léptük át a magyar határt. Innen már rekkenő, 40 fokot meghaladó hőségben motoroztunk, melyet a Hévízen elfogyasztott fagyi csak rövid ideig tudott enyhíteni, de még ez sem tudta elrontani az elmúlt napok kanyarokban, hágókban bővelkedő élményeit.
-ssy-
- Részletek
- Kategória: Túrabeszámolók
Cseppkövek csodálatában
| Az idén először megrendezésre kerülő 4 napos túra indulása, mely Szlovéniát, Horvátországot és Ausztriát érintette, június 6-án volt. 7 motor 9 fővel, a megbeszéltek alapján pontban 9 órakor elindult, mely pontosság és fegyelmezettség az egész túra során jellemezte a társaságot. Első napi táv 240 km volt melynek nagy része gyönyörű tájakon vezetett át, forgalomtól mentesen, a szállás elérése előtt kb. 20 km-ig tökéletes időjárási viszonyok között. Ekkor azonban megálljt parancsolt a természet, és kis pihenőt kellett beiktatni egy felhőszakadás miatt, melyet egy benzinkútnál vészeltünk át. A második napon a Postojna-i cseppkőbarlang megtekintése volt a délelőtti program, amit 1818-ban fedeztek fel, és kisvonattal lehet körbe járni. Korán indultunk, hogy az elsők között tudjunk belépni, hisz délutánra előttünk volt még 210 km. Igazán felejthetetlen élményekkel ültünk vissza a két órás barlangi túra után a motorokra, hogy megnézzük a 9 km-re lévő Predjamai várat, melyet magas sziklafal közepére, egy barlang nyílása elé építettek. Innen tankolás után Motovun felé vettük az irányt, a várat, ami egy hamisítatlan Habsburg-velencei határvár, kívülről csodáltuk meg, mivel a tornyosuló felhők a mielőbbi továbbhaladásra ösztökéltek minket. Elérvén a tengert, melynek szépségére újra rácsodálkoztunk, egy panoráma teraszos presszóban kávéztunk, utána szálláshelyünkre, Moscenicka Dragára, egy halászfaluba gurultunk. |
A postojnai cseppkőbarlang, Szlovénia leghosszabb ismert karsztvidéki barlangja. Eddig 21 km száraz, vízfolyásos vagy állandóan víz alatt lévő járatot tártak fel. A cseppkőbarlang Postojna és Triest között elterülő karsztvidék gyöngyszeme, megtekintése kb. másfél órát vesz igénybe, a látogatók ez idő alatt 5200 m hosszú idegenforgalmi célból berendezett barlangrészt tekinthetnek meg. A barlang belsejébe 2 km hosszú szakaszon vasút viszi a látogatókat, a barlang legszebb részének egy kilométeres szakaszát a Nagy-hegy (Kálvária), a Szép barlangok, Orosz híd és a Koncertterem között gyalogosan tekinthetik meg. A Koncertterem mellett található a barlangvasút megállója, ahonnan kisvonat viszi vissza a látogatókat a kijárathoz. A barlangban viszonylag állandó a hőmérséklet, télen és nyáron kb. 10°C, ezért célszerű melegen felöltözni látogatásunk ideje alatt. A barlangban tilos a fotózás! |
|
| Fürdésre csak egy bátor jelentkező akadt a víz hőmérséklete miatt. A kikötő mellett lévő étteremben a korai vacsora illetve késői ebéd elfogyasztása közben megvártuk a két aznap érkező motoros társunkat. Közös fagyizás és séta után a vállalkozó kedvűek nekiindultak a tornyok közé zárt ódon Moscenice falucskába vezető 754 lépcső megmászására. A másnapi induláskor az érkezők ellenére „csak” 8 motorral mentünk tovább, mivel közülünk egy, nosztalgiára vágyó klubtárs délnek vette az irányt Rab szigetre. |
||
| Mošćenice első írásos említése 1374-ben a kastavi uradalomhoz tartozó önálló közösségként Duinói Hugó gróf német nyelvű végrendeletében történt. 1395-ből fennmaradt egy glagolita írású oklevél is, mely a Mošćenice és Košljak közötti határt írja le. A városka urai ebben az időben a pólai püspök, a dunói gróf és a Walsee gróf voltak. A 15. század második felében a Walsee grófok liburniai birtokaikkal együtt átengedték III. Frigyes német-római császárnak. Az egyik városkaput ma is a Habsburgok 1634-ben faragott címere díszíti. A magaslat tetején a kanyargós szűk utcák a főtérre a háromhajós barokk Szent András templomhoz futnak össze, mely mai formáját a 18. században nyerte. Főoltárán öt kőből faragott szobor áll, Jacopo Contieri padovai szobrászművész alkotásai a 18. század elejéről. Az 1637 és 1733 közötti időszakban a városka birtokosai a fiumei jezsuiták voltak. Mošćenice 1637-ben városi rangot kapott. A 14. és 17. század között kelt közokiratai, urbáriumai, jegyzői iratai, rendeletei glagolita írással készültek és horvát nyelvűek. A glagolita írás egészen a 17. századig virágzott az Isztria és a Kvarner területén. A19. század elején a francia megszállás alatt Illíria tartomány része volt, majd ismét Habsburg uralom alá került. Mošćenice 1896-ban önálló községközpont lett. Később azonban a lakosság a jobb megélhetés miatt a tengerpartra kezdett elvándorolni ahol új településközpont alakult ki. A korábban Abbáziához tartozó új központ Mošćenička Draga lett a 20. század végére az új községközpont. Mošćenice településnek 1857-ben 279, 1910-ben 452 lakosa volt. Az I. világháború után az Olasz Királyság szerezte meg ezt a területet, majd az olaszok háborúból kilépése után 1943-ban német megszállás alá került. 1945 után a területet Jugoszláviához csatolták, majd ennek széthullása után a független Horvátország része lett. 2011-ben a falunak 297 lakosa volt. | Az út egy részét szombat lévén élénk forgalomban tettük meg, de a főutakat elhagyva, csodálatos hegyvidéken motoroztunk, ahol a legtöbb szembejövő jármű szintén két keréken falta a kilométereket. A túratervben szereplő útvonal némi módosítása után, viszonylag korán megérkeztünk a „kis ékszerdoboznak” is nevezhető osztrák faluba, Löllingbe, ahol szinte baráti fogadtatásban volt részünk, és már törzsvendégnek számítunk. A vacsoráig lévő időt kihasználva, akik még nem jártak itt, felfedezhették a helyet, és fantasztikus légkörét. A túrázók között e négy nap alatt két születésnapos és egy névnapos is akadt, amit természetesen megünnepelt a társaság. A jó hangulatú vacsora után, a másnapi hazaindulást átbeszélve tért mindenki pihenőre. Reggeli közben már a következő együtt tölthető túrákról beszélgettünk. A hazaút kellemes időben az osztrák Klippitz hegyvonulatai között motorozva telt, majd a határt elérve Budapest illetve Balatonfüred irányában indultunk haza. Összességében egy nagyon jó hangulatú, tartalmas és kellemes hosszúhétvégét töltöttünk el.
|
|
Filipovics Katalin
BMWMCB
- Részletek
- Kategória: Túrabeszámolók
Horvát-magyar kanyargás az Alpokban
A velencei Európa Találkozó gálavacsorája után a csillagos ég alatt ültünk Stjepko-val, a BMW Moto Klub Zagreb alelnökével és visszatekintettünk az elmúlt pár évre. Egy klubtársunk jóvoltából sikerült felvenni a zágrábi klubbal a kapcsolatot, melynek első lépéseként horvát motoros barátaink részt vettek az orfűi találkozónkon. A következő évben ők hívtak meg minket egy adriai túrájukra, majd egy év elteltével jött a velencei Európa Találkozó, ahol nagy létszámmal vettek részt. Ekkor határoztuk el Stjepko-val, hogy 2013-ban szervezünk egy közös túrát. A szervezést már télen elkezdtük, mindkét klub rögzítette az eseménynaptárában az időpontot, majd júliusban véglegesítettük az útvonalat, találkozási pontot, szállásokat.
Augusztus 16-án, pénteken a letenyei termálfürdőben találkoztunk a klubtársakkal, hisz a legtöbben munka után indultak el otthonról. A remek fürdőzést egy jó hangulatú vacsora követte, és ez a jó hangulat fél éjszaka elkísért bennünket, ugyanis a szállásunktól kb. 200 méterre volt felállítva egy színpad, ahol késő éjszakáig nyomták a bandák a nem túl népes közönség számára a talpalávalót…
Másnap reggel Szlovénia felé indultunk, ugyanis horvát barátainkkal Mariborban beszéltünk meg találkozót. A két csapat pár perccel egymás után futott be, jóval a megbeszélt időpont előtt. Az üdvözlés után felkerekedtünk, és a Dráva kanyargós medrét követve átmotoroztunk Ausztriába. A nagy forgalom ellenére sikerült normális tempóban haladni, majd a sógoroktól ismét visszatértünk Szlovéniába, a Júlia Alpokba. Egy benzinkútnál megálltunk hosszabb időre, hogy a motorok mellett magunkat is feltöltsük. Megmásztuk a Triglav hajtűkanyarjait, sajnos az odavezető út és hágó annyira tele volt, mint egy jól menő pláza egy októberi esős szombat délutánon. Szlovéniát ezúttal Olaszország felé hagytuk el, a Sella Nevea hegycsúcsai alatt kanyarogva.
Olaszországban ittunk egy jó olasz kávét, majd folytattuk utunkat. Az útvonaltervezés közben sikerült találni egy olyan kis hágót, amely eddig valahogy kimaradt. A Passo Rest gyönyörű környezetben található, csodálatos panorámával; éles, meredek visszafordítói, helyenként épphogy egy autónyi széles aszfaltcsíkja csak személyautók és persze motorok számára járható. A Nassfeld hágó (Passo Pramollo) olasz oldalán található szállásunkra fél 8 körül értünk oda, ahol a recepción közölték, igyekezzünk, mert csak 8-ig van konyha! Végül senki sem maradt éhen, a kiváló vacsorát követően kölcsönösen megajándékoztuk egymást testvérklubbunkkal. Este sokáig beszélgettünk még, majd nyugovóra tértünk.
Másnap a korábbi baljóslatú időjárás jelentések ellenére ragyogó napsütésben indultunk a Dolomitok megunhatatlan, sziklacsipkékkel tarkított hágói felé.
Ez itt maga a motoros mennyország! Passo Di Cima Sappada, Passo Cibiana, Passo Staulanza, Passo Fedaia-Marmolada, Passo Pordoi, Passo Giau, Passo della Mauria és persze reggel-este a Passo Pramollo, még felsorolni is hosszú. A gyönyörű idő persze másokat is kicsalt a hegyek közé, így helyenként majdnem dugó alakult ki, a bal kezünk pedig szinte begörcsölt a sok integetéstől.
Este 6 után értünk Cortina d’Ampezzoba, ahol elbúcsúztunk horvát barátainktól, akik előtt még 400 km állt Zágrábig. Mi pedig nekiálltunk – vasárnap este! – gumist keresni, mert az egyik motoron a hátsó gumi benyújtotta nyugdíjazási kérelmét. Szerencsére a város közepén működő turista információnál rendkívül segítőkészek voltak, így alig több mint fél óra múlva már a gumisnál állt a motor. Kisvártatva új gumin gurulhattunk tovább. Miután láttuk, hogy nem érünk vissza konyhazárásig, útközben betértünk egy pizzériába, így az utolsó két hágót már sötétben másztuk meg, este 11-re értünk a szállásra.
Hétfőn ismét csodálatos napsütés várt minket, elbúcsúztunk Olaszországtól és Ausztria felé fordultunk. Gmündben megnéztük a helyi Porsche múzeumot, ami ugyan autós vonatkozású, de legalább boxermotoros.
Visszatérő vendégként érkeztünk meg Löllingbe, ahol mind motorozás, mind síelés kapcsán többször szálltunk már meg. Hétfőn ugyan szünnap van az étteremben, de előre jelezték, hogy a kedvünkért kinyitnak. Ugye mennyire más hozzáállás, mint az előző napokban tapasztalt…? Walter konyhája hozta a megszokott, igen magas színvonalat, pazar vacsorát kaptunk!
A már beharangozott front 20-án hajnalra ért el bennünket, így Löllingből már esőruhában távoztunk, amit végül csak a határnál tudtunk lehámozni magunkról. Kis hazánkba érve kiadós oldalszél fogadott minket, de a korábbi napok kanyargásainak emléke még élénken élt bennünk, így nem szegte kedvünket.
Kedves horvát barátaink, jövőre ismét motorozunk együtt!
- Részletek
- Kategória: Túrabeszámolók
Reggeli verőfényes napsütésben indultunk a túrára. Ferdi felvezetésével a Soroksári út buckáin és gödrein át, lassú menetben hagytuk el Budapestet. Első megállónk egy korábbi tragikus motoros baleset helyszíne volt, ahol Gráczol Peti és párja Detti (a baleset szerencsés túlélői) mesélték el az akkori eseményeket. A megemlékezést követően átgurultunk a lórévi komphoz, ahol pár perces várakozást követően csapatunk átkelt a Dunán. Menetünk a 6-os úton átérve kezdett gyorsabban haladni, mikor a kátyúk száma és mélysége az „elfogadható” mértékre csökkent. A Ferdi által választott forgalommentes mellékutaknak köszönhetően hosszú menetoszlopunkkal sehol sem okoztunk komolyabb torlódást, forgalmi zavart.
Az itt-ott veterános tempó ellenére is viszonylag hamar, már délben begördültünk az igali gyógyfürdő parkolójába. Innen – pár perces pihenőt követően – a csapat átgurult a Kaposvárhoz közeli Szennára, ahol megtekintettük a festői szépségű műemlék együttest, majd megebédeltünk. Igalra visszaérve elfoglaltuk az immáron látogatóktól mentes fürdőt egy abszolút zártkörű áztatásra. A pihentető fürdő után jöhetett a kiváló vacsora. A kellemes hangulatot némileg megzavarta egy – verbalitás szintjén maradó – vitánk a helyi vendégek egyikével. Történt pedig, hogy egy párocska hazánkba áttelepült, igen bátor tagja (lévén mi 18-an voltunk), aki mint kiderült osztrák földműves (más szóval: paraszt:-) volt, egyáltalán nem zavartatta magát a dohányozni tilos táblára vonatkozó udvarias figyelemfelhívásunktól, sőt tovább pöfékelve próbálta étvágyunkat elvenni. Ez nem igazán sikerült neki, így végül is önkéntesen, a saját lábukon távoztak… :-)
A késői fekvést korai ébredés követte, a lelkesebbek pedig még reggeli előtt is megmártóztak a gözgomolyagokkal takarózó kültéri termálmedencében, hogy aztán kipirult arccal fogyaszthassák a reggelit. Az összepakolást követően az elindulás két csapatban történt, Ottó bácsiék az oldalkocsissal a szántódi rév, míg a többiek a balatonlellei Márton cukrászda felé vették az irányt. Az ország legjobb fagyijának elfogyasztása után nyugat felé megkerültük a Balatont, majd ismét egyesítettük erőinket az Uralos egységgel a tihanyi Kakas Csárdában. Miután a tulaj a másik klub tagja, ezért ebédünk a tavalyi 24 órás verseny és más túrabeszámolók dvd-s aláfestésével történt. Innen egyre jobban fogyatkozó csapatunk Veszprém, majd Zirc felé indult, hogy a lemenő nap utolsó sugaraival hazaérjünk Budapestre.
- Részletek
- Kategória: Túrabeszámolók
Prága újratöltve
Az indulás előtt egy héttel az összes nagyobb időjárás-előrejelző internetes oldal napsütéses szép időt jósolt az idei prágai túránk tervezett időpontjára.
Persze a papírforma nem mindig jön be, így szeptember 26-án, csütörtökön reggel borús felhők gyülekeztek a Budapestről induló csapat találkozási pontja felett. Mire összehangoltuk a rádiókat és ellenőriztük a guminyomást, az eső is eleredt. Miután kilátástalannak tűnt a helyzet, egyből esőruhát húztunk, de szerencsére az eső csak a Pilisben kísért bennünket. A Gerecsén keresztül Komárom felé igyekeztünk, továbbra is borongós, ám immáron száraz időben. Komáromból Nagymegyer felé vettük az irányt, ugyanis ide beszéltük meg a következő találkozási pontot. Természetesen mindenki pontosan a megbeszélt időpontra megérkezett, így a viszontlátás örömére még a nap is ki-kidugta arcát a felhők közül, ezért örömmel lehámoztuk magunkról az esőgúnyát. Pozsonyon már napsütésben motoroztunk át, de az efelett érzett örömünk nem tartott sokáig, az osztrák határ átlépése után kezdett ismét beszürkülni mindent. Hainburgban volt az utolsó találkozási pontunk, itt kicsit hosszabb időre álltunk meg. Ez elég volt a felhőknek arra, hogy összevonják erőiket és megpróbáljanak az önfeledt motorozásunk elé akadályokat gördíteni. Mint tudjuk, a legjobb felhő áfium ellen való orvosság az esőruha esemény előtti felhúzása, ez általában segíteni szokott abban, hogy ugyan dunsztban motorozunk, de az eső - látva felkészültségünket – nem indítja el következő rohamát. Ez most is bejött, pár perc kósza eső után a Waldviertel csodálatos, várakkal, kastélyokkal tűzdelt dombjai között kanyarogva folyamatosan bujkáltunk az esőfelhők elől, de végül szárazon megúsztuk. Ausztriában megálltunk még egy kávéra, az itthoni füstmentes vendéglátóhelyek után furcsa visszatérni az áthatolhatatlanul sűrű dohányfüst világába. A sógoroknak búcsút intve beléptünk Csehországba és hamar elértük aznapi szállásunk városkáját, Třeboň-t. Ez a 12-ik században alapított kisváros valóságos gyöngyszem. mely felkerült az Unesco listájára is, megóvta emlékeit, az óváros az elmúlt évszázadokat szinte érintetlenül vészelte át.
Amint megálltunk a városka főterén álló hotel sarkánál, hirtelen ott is termett egy rendőrautó, és a rend éber őrei végtelenül udvariasan jelezték angolul és németül, hogy itt nem szabad parkolni. Miután mondtuk, hogy egy társunk már a recepción intézi a foglalásunkat, megmutatták, hol található a szálloda parkolója, majd továbbálltak.
A szállás elfoglalása után az étteremben gyülekeztünk, ahol egy szürreális eseményben volt részünk: miközben a rendeléseket vették fel, az egyik pincérfiú betett egy cd-t, majd kerek testalkatától nem várt dinamizmussal eltáncolt egy elég gyors polka-szerű táncot a nem túl népes közönség előtt. A helyzet annyira valószínűtlennek tűnt, hogy még a fényképezőgépeket se tudtuk előkapni. A kiváló vacsora után az időközben igen csak hűvös estében sétára indultunk, hogy megnézzük a kivilágított város csodálatos épületeit.
A másnap reggeli indulást az évszakhoz képest szokatlanul hűvös idő és az aznapra tervezett rövidebb etap miatt kényelmesre vettük. Egy gyors tankolás után a nem túl barátságos időben Prága felé fordítottuk vasparipáink orrát. Első állomásunk – ahogy az elmúlt 9 évben mindig – alapító elnökünk, Vértessy Zsolt emlékhelye volt. Itt elhelyeztük az emlékezés koszorúját és mécseseit, majd folytattuk utunkat. A nap végre kisütött, de továbbra is hideg maradt, mi pedig 4-5 számjegyű utakon csavarogtunk, és ahogy itt már megszoktuk, mindenhol hibátlan minőségű utakat találtunk. Prága felé egyre sűrűsödött a forgalom, majd a pénteki délutáni csúcsban araszolva értük el célunkat.
Amint beálltunk a szállásunk kertjébe, egy nagydarab, Rejtő Jenő-i figura sietett elénk, majd gyorsan szabaddá tette a kerti pergolát, hogy a motorok nagy része tető alatt állhasson, a többi motort pedig a biztonsági kamera látókörébe terelte, bár sosem volt ilyenből gond, jobb az óvatosság.
Aznap este itt is maradtunk a szálláson, ha lehet, még az előző napnál is jobb volt a konyha.
Másnap metróval vettük be a várost, hideg, de gyönyörű napos időben csatangoltuk be a turistákkal tömött belvárost. Délutánra már elég kilométer volt a lábunkba, így az előre lefoglalt, prágai látogatás alkalmával kihagyhatatlan csülökvacsora elfogyasztására kinézett söröző-étterembe a megbeszélt időpont előtt tértünk be, de ez egyáltalán nem okozott gondot, hamarosan hatalmas csülkök illatoztak előttünk. Este még sétáltunk a kivilágított óvárosban, majd az út porát a szállásunk éttermében öblítettük le, mielőtt nyugovóra tértünk.
Vasárnap a már előző napokban megszokott hideg még rátett egy lapáttal, a szoba ablakából kipillantva a szomszédos tetőn csillogó vékony jégréteg ragadta meg a tekintetünket. A bőséges reggeli után felpakoltunk és letörölgettük a motorokról a reggeli harmatot, végül indulásra már kicsivel fagypont fölé kúszott a hőmérő higanyszála. A Cseh-Morva-dombság lankái között tekeregve értük el Ausztriát, majd megálltunk a már-már szinte törzshelyünknek számító Laa-an-der-Thaya-i cukrászdában, hogy végül sötétedésre érjünk haza.
4. oldal / 4
