Prága újratöltve

Prágai vár - Hradzsin

Az indulás előtt egy héttel az összes nagyobb időjárás-előrejelző internetes oldal napsütéses szép időt jósolt az idei prágai túránk tervezett időpontjára.

Persze a papírforma nem mindig jön be, így szeptember 26-án, csütörtökön reggel borús felhők gyülekeztek a Budapestről induló csapat találkozási pontja felett. Mire összehangoltuk a rádiókat és ellenőriztük a guminyomást, az eső is eleredt. Miután kilátástalannak tűnt a helyzet, egyből esőruhát húztunk, de szerencsére az eső csak a Pilisben kísért bennünket. A Gerecsén keresztül Komárom felé igyekeztünk, továbbra is borongós, ám immáron száraz időben. Komáromból Nagymegyer felé vettük az irányt, ugyanis ide beszéltük meg a következő találkozási pontot. Természetesen mindenki pontosan a megbeszélt időpontra megérkezett, így a viszontlátás örömére még a nap is ki-kidugta arcát a felhők közül, ezért örömmel lehámoztuk magunkról az esőgúnyát. Pozsonyon már napsütésben motoroztunk át, de az efelett érzett örömünk nem tartott sokáig, az osztrák határ átlépése után kezdett ismét beszürkülni mindent. Hainburgban volt az utolsó találkozási pontunk, itt kicsit hosszabb időre álltunk meg. Ez elég volt a felhőknek arra, hogy összevonják erőiket és megpróbáljanak az önfeledt motorozásunk elé akadályokat gördíteni. Mint tudjuk, a legjobb felhő áfium ellen való orvosság az esőruha esemény előtti felhúzása, ez általában segíteni szokott abban, hogy ugyan dunsztban motorozunk, de az eső -  látva felkészültségünket – nem indítja el következő rohamát. Ez most is bejött, pár perc kósza eső után a Waldviertel csodálatos, várakkal, kastélyokkal tűzdelt dombjai között kanyarogva folyamatosan bujkáltunk az esőfelhők elől, de végül szárazon megúsztuk. Ausztriában megálltunk még egy kávéra, az itthoni füstmentes vendéglátóhelyek után furcsa visszatérni az áthatolhatatlanul sűrű dohányfüst világába. A sógoroknak búcsút intve beléptünk Csehországba és hamar elértük aznapi szállásunk városkáját, Třeboň-t. Ez a 12-ik században alapított kisváros valóságos gyöngyszem. mely felkerült az Unesco listájára is, megóvta emlékeit, az óváros az elmúlt évszázadokat szinte érintetlenül vészelte át.

Amint megálltunk a városka főterén álló hotel sarkánál, hirtelen ott is termett egy rendőrautó, és a rend éber őrei végtelenül udvariasan jelezték angolul és németül, hogy itt nem szabad parkolni. Miután mondtuk, hogy egy társunk már a recepción intézi a foglalásunkat, megmutatták, hol található a szálloda parkolója, majd továbbálltak.

A szállás elfoglalása után az étteremben gyülekeztünk, ahol egy szürreális eseményben volt részünk: miközben a rendeléseket vették fel, az egyik pincérfiú betett egy cd-t, majd kerek testalkatától nem várt dinamizmussal eltáncolt egy elég gyors polka-szerű táncot a nem túl népes közönség előtt. A helyzet annyira valószínűtlennek tűnt, hogy még a fényképezőgépeket se tudtuk előkapni.  A kiváló vacsora után az időközben igen csak hűvös estében sétára indultunk, hogy megnézzük a kivilágított város csodálatos épületeit.

A másnap reggeli indulást az évszakhoz képest szokatlanul hűvös idő és az aznapra tervezett rövidebb etap miatt kényelmesre vettük. Egy gyors tankolás után a nem túl barátságos időben Prága felé fordítottuk vasparipáink orrát. Első állomásunk – ahogy az elmúlt 9 évben mindig – alapító elnökünk, Vértessy Zsolt emlékhelye volt. Itt elhelyeztük az emlékezés koszorúját és mécseseit, majd folytattuk utunkat. A nap végre kisütött, de továbbra is hideg maradt, mi pedig 4-5 számjegyű utakon csavarogtunk, és ahogy itt már megszoktuk, mindenhol hibátlan minőségű utakat találtunk. Prága felé egyre sűrűsödött a forgalom, majd a pénteki délutáni csúcsban araszolva értük el célunkat.

Amint beálltunk a szállásunk kertjébe, egy nagydarab, Rejtő Jenő-i figura sietett elénk, majd gyorsan szabaddá tette a kerti pergolát, hogy a motorok nagy része tető alatt állhasson, a többi motort pedig a biztonsági kamera látókörébe terelte, bár sosem volt ilyenből gond, jobb az óvatosság.

Aznap este itt is maradtunk a szálláson, ha lehet, még az előző napnál is jobb volt a konyha.

Másnap metróval vettük be a várost, hideg, de gyönyörű napos időben csatangoltuk be a turistákkal tömött belvárost. Délutánra már elég kilométer volt a lábunkba, így az előre lefoglalt, prágai látogatás alkalmával kihagyhatatlan csülökvacsora elfogyasztására kinézett söröző-étterembe a megbeszélt időpont előtt tértünk be, de ez egyáltalán nem okozott gondot, hamarosan hatalmas csülkök illatoztak előttünk. Este még sétáltunk a kivilágított óvárosban, majd az út porát a szállásunk éttermében öblítettük le, mielőtt nyugovóra tértünk.

Vasárnap a már előző napokban megszokott hideg még rátett egy lapáttal, a szoba ablakából kipillantva a szomszédos tetőn csillogó vékony jégréteg ragadta meg a tekintetünket. A bőséges reggeli után felpakoltunk és letörölgettük a motorokról a reggeli harmatot, végül indulásra már kicsivel fagypont fölé kúszott a hőmérő higanyszála. A Cseh-Morva-dombság lankái között tekeregve értük el Ausztriát, majd megálltunk a már-már szinte törzshelyünknek számító Laa-an-der-Thaya-i cukrászdában, hogy végül sötétedésre érjünk haza.